És ennek bizony immár hat éve. S én még
soha senkinek sem meséltem el ezt a történetet. Bajtársaim, mikor viszontláttak,
örültek, hogy élve látnak. Én szomorú voltam, de azt mondtam: "Azért, mert
nagyon fáradt vagyok..."
Most már egy kicsit megvigasztalódtam. Azaz...
mégsem egészen. De tudom, hogy visszatért a bolygójára, mert mikor fölkelt
a nap, nem találtam ott a testét. Annyira mégsem volt nehéz... És szeretem
a csillagokat hallgatni éjszakánként. Mintha ötszázmillió csengettyű volna...
De lám csak, van itt egy rendkívüli kérdés!
A szájkosárról, amit a kis hercegnek rajzoltam, lefelejtettem a bőrszíjat!
Sose tudhatja fölcsatolni a bárányára. S én azt kérdezem magamban: "Mi
történt a bolygón? Lehet, hogy a bárány megette a virágot..."
Egyszer azt gondolom: "Nem, semmiképpen sem!
A kis herceg mindig üvegbura alá teszi éjszakára a virágját, és éberen
vigyáz a bárányára..." Ilyenkor boldog vagyok, és a csillagok mind kedvesen
nevetnek.
Másszor meg ezt gondolom: "Az ember olykor-olykor
figyelmetlen, és máris kész a baj! Egy este elfelejti föltenni az üvegburát,
vagy éjszaka nesztelenül kiszökik a bárány..." És ilyenkor a csengettyűk
mind csupa könnyé változnak.
Nagy rejtelem ez. Mert ti szeretitek a kis
herceget, nektek se mindegy, mint ahogy nem mindegy nekem sem, hogy valahol
a mindenségben, ki tudja, hol, ki tudja, merre, egy bárány, akit nem is
ismerünk, lelegelt-e egy rózsát, vagy sem...
Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést:
megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem,
meglátjátok, egyszerre megváltozik minden...
Vote for polarhome |