JÚDÁS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES LEVELEJÚDÁS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES LEVELE

1,1. Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig * atyafia, az elhívottaknak a kik az Atya Istentől megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak:
* Mát. 13,55.
1,2. Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bőségesen.
1,3. Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a * hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott.
* 1 Tim. 1,18.
1,4. Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen előre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják.
1,5. Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint a kik egyszer már tudjátok, hogy az Úr, a mikor a népet Égyiptom földéből kiszabadította, viszontag azokat, a kik nem hittek, elvesztette. *
* 4 Móz. 14,35. 1 Kor. 10,5.
1,6. És az * angyalokat is, a kik nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az ő lakóhelyöket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta.
* Ján. 8,44.
1,7. Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok is, a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak előttünk, örök tűznek büntetését szenvedvén. *
* 1 Móz. 19,4. - 1 Móz. 19,25.
1,8. Hasonlóképen mégis ezek is álomba merülvén, a testet * megfertőztetik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják.
* 2 Pét. 2,10. 2 Pét. 2,11.
1,9. Pedig * Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván + Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon ** meg téged az Úr!
* Dán. 12,1. + 5 Móz. 34,1. - 5 Móz. 34,6. ** Zak. 3,2.
1,10. Ezek pedig azokat káromolják, a miket * nem tudnak; a miket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak.
* 2 Pét. 2,12. 2 Pét. 2,15.
1,11. Jaj nékik! mert a * Kain útján indultak el, és + a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és ** a Kóré ellenkezésével vesztek el.
* 1 Móz. 4,8. + 4 Móz. 31,16. ** 4 Móz. 16,1.
1,12. Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magokat hízlalják; víztelen, szelektől hányt-vetett fellegek; elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tőből kiszaggatott fák;
1,13. Tengernek megvadult habjai, a magok rútságát tajtékozók; tévelygő csillagok, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. *
* Ésa. 57,20. 2 Pét. 2,17.
1,14. Ezekről is prófétált * pedig Énok, a ki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével,
* 1 Móz. 5,21.
1,15. Hogy * ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, a kik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, a melyet az istentelen bűnösök szóltak ő ellene.
* Mát. 25,31. Dán. 7,9.
1,16. Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a magok kívánságai szerint járók; szájok kevélységet szól, haszonlesésből személyimádók.
1,17. Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, a melyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.
1,18. Mert azt mondták néktek, hogy az * utolsó időben lesznek csúfolódók, a kik az ő istentelen kívánságai szerint járnak.
* 1 Tim. 4,1. 2 Pét. 3,3.
1,19. Ezek azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Lélek.
1,20. Ti pedig szeretteim, épülvén a szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által,
1,21. Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztus irgalmasságát az örök életre.
1,22. És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket.
1,23. Másokat pedig * rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és útálva még a + ruhát is, a melyet a test beszennyezett.
* Jak. 5,19. Jak. 5,20. + Jel. 3,4.
1,24. Annak pedig, a ki titeket a bűntől megőrízhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel, *
* 1 Thess. 5,23. Fil. 1,10.
1,25. Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké. Ámen. *
* Róm. 16,27. 1 Tim. 1,17.


[legal] [privacy] [GNU] [policy] [netiquette] [sponsors] [FAQ] [man]
Tweet
Polarhome, production since 1999.
Member of Polarhome portal.


Szavazz a polarhome-ra!
Ingyenes Shell Account-ok :: az Internet legnagyobb listaja