Így éltem magányosan, anélkül, hogy igazában
bárkivel is szót érthettem volna, míg egyszer, hat esztendővel ezelőtt,
kényszerleszállást nem kellett végeznem a Szaharában. Valami eltörött a
motoromban. És mivel se gépészem nem volt, se utasom, magamnak kellett
nekilátnom, hogy zöld ágra vergődjem valahogyan, és kijavítsam a súlyos
hibát. Élet és halál kérdése volt ez számomra. Alig egy hétre való ivóvizem
volt.
Ott dőltem álomra az első este a homokon,
ezermérföldnyire minden lakott helytől. Elhagyatottabb voltam, mint tutaján
a hajótörött az óceán közepén. Elképzelhető hát, mennyire meglepődtem,
amikor hajnalban egy fura kis hang ébresztett föl. Azt mondta:
- Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt!
- Micsoda?
- Rajzolj nekem egy bárányt...
Fölugrottam, mintha villám csapott volna le
mellettem. Megdörgöltem a szememet, aztán jól kimeresztettem. És egy apró
emberkét láttam, egy teljességgel rendkívüli kis emberkét, amint komoly
figyelemmel szemlél. Itt a legjobb kép, amit később csinálnom sikerült
róla.
Csakhogy az én rajzom kétségkívül sokkal kevésbé
elragadó, mint amilyen a mintája volt. Igaz, nem az én hibámból. Mert ami
festői pályafutásomat illeti, attól már hatesztendős koromban elvették
a kedvemet a fölnőttek, így aztán nem is tanultam meg rajzolni, kivéve
a csukott meg a nyitott óriáskígyókat.
Ámulattól kerek szemmel néztem hát a különös
tüneményt. Ne feledjük el: ezer mérföldre voltam minden lakott vidéktől.
Emberkémen pedig semmi jele nem volt annak, mintha eltévedt volna, vagy
halálosan fáradt, halálosan éhes, halálosan szomjas lenne, esetleg halálosan
félne. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy szerencsétlen gyerek, aki eltévedt
a sivatagban, ezermérföldnyire minden lakott helytől. Mikor végre szavamra
leltem, azt kérdeztem tőle:
- De hát... hogy kerülsz te ide?
Erre szelíden, és mintha valami nagyon komoly
dolgot kérne, megismételte:
- Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt...
Ha valami nagyon lenyűgözően rejtélyes, az
ember nem meri megtenni, hogy ne engedelmeskedjék. Akármilyen képtelenségnek
találtam, hogy ezer mérföldre minden lakott helytől és ráadásul halálos
veszedelemben: elővettem a zsebemből egy darab papirost meg a töltőtollamat.
Hanem akkor eszembe jutott, hogy én főként földrajzot, történelmet, számtant
és nyelvtant tanultam, és egy kicsit kedvetlenül közöltem az emberkémmel,
hogy nem tudok rajzolni.
- Annyi baj legyen - felelte. - Rajzolj nekem
egy bárányt.
Minthogy bárányt soha életemben nem rajzoltam,
papírra vetettem neki a két rajz közül, amire egyáltalán képes voltam,
az egyiket: a csukott óriáskígyót. De hogy elképedtem, mikor az emberke
azt mondta rá:
- Nem! Nem! Nem elefántot akarok óriáskígyóban!
Az óriáskígyó nagyon veszedelmes, az elefánt meg olyan behemót nagy. Nálam
odahaza minden apró. Nekem bárányka kell. Rajzolj nekem egy bárányt.
Hát erre rajzoltam egyet.
Figyelmesen szemügyre vette, aztán:
- Nem! - mondta. - Ez már nagyon beteg. Csinálj
egy másikat nekem.
Rajzoltam egy másikat.
Kis barátom kedvesen, de elnézően mosolygott.
- Jó, jó... Csakhogy ez nem bárány, hanem
kos. Ennek szarva van.
Megint újat rajzoltam.
Ez se volt jó neki, akárcsak az előzők.
- Nagyon öreg. Nekem olyan bárány kell, amelyik
sokáig él.
Erre már kifogytam a türelemből. Mielőbb neki
akartam kezdeni a motorom szétszerelésének; ráfirkáltam hát a papírra a
mellékelt rajzot.
- Tessék - mondtam. - Ez itt a ládája. Benne
van a bárány, amit akarsz.
Nagy meglepetésemre egyszeriben fölragyogott
az arca.
- Ez az! Éppen így akartam! Mit gondolsz,
sok fű kell ennek a báránynak?
- Miért?
- Hát mert nálam odahaza minden olyan kicsi...
- Biztosan elég lesz neki. Egészen kicsi bárány.
A rajz fölé hajolt.
- Nem is olyan kicsi... Nézd csak! Elaludt...
Így ismerkedtem meg a kis herceggel.
Vote for polarhome |